Tádé napszaknak, és saját fizikomentális energiaszintjének megfelelően mint mindannyiunk, anyagot cserél. Különös érzékkel transzportál adott helyekről tárgyakat újabb rendeltetésinek vélt helyekre. Közben nem szívesen ugyan, de eszébe jut, hogy nem tudja ő sem teljességel irányítani a gondolatait, sőt a gyanúja annak is felmerül, hogy akkor vajon a tudatosnak vélt gondolatok sem úgy vannak ám.

“…Nyílván ezt kellett gondolnom…” - oldódik fel az ellentmondásnak látszó mérhetetlen rend Tádé körül. Az anyagok mindeközben türelmesen cserélÅ‘dnek, élik saját életüket, ügyet sem vetve a számukra kifejezetten érthetetlen mozgásokat végzÅ‘ Tádé alakú tárgyegyüttesre.

Ezzel éppen egy időben nemmessze pár fiatalnak eszébe jut, hogy az országút szaggatottvonalai remek alkalmat nyitnak egy fantasztikus, elsöprő erejű fotómontázs elkészítésére, amit nemsokkal ezután egyikük angyali szorgalma áldásával el is készítenek.

Szintén a történtekkel egy térben, ha egy idÅ‘ben nem is, PetÅ‘fi Sándor épp az “Arany Lacinak”-on dolgozik, és pont ott tart, hogy “Nyisd ki ezt a kis kaput”. A mondat nemtöbb mint 7 másodperc alatt papírra is vetül Sándor megannyi gondolatai közül elÅ‘retolakodva.

Zsombor eznap megannyi ügyére ügyelve, ekkoréppen a Wikipédiát lapozgatja. Nemsokára a Jupiterről nézve a Hold pont a föld közepe felett halad majd el.

Vannak gyengébb napok de általában fájin!

Naprendszerünk harmadik bolygólyának valamely közepesen sűrűn lakott városában, a központi égitesttől hozzávetőlegesen 149600 kilóméterre épp Zsombor sétálgatott, az egyedfejlődés egy sokunk által ismert jól szakaszában. Mit sem sejt eközben arról, hogy egy heveny novellácska kezdő sorainak kezdőszereplői feladatát is betölti egyúttal. Nehezményezte, hogy a fényév, mint mértékegység miért éppen a föld nap körüli keringésével számlálódik, hiszen a fény egy meglehetősen komolyabb kvalitású szereplője világunkak (és másokénak is), mint az egyébként megérdemelten jelentőségteljes szülőbolygónk.

Mint már megannyiszor, útnak indult egy eseményhorizont valahol ismeretes világunk egy a piros foltja, és egy azt körülhatároló nagyobb fehér felület határán. Ez az érdekes információ a homogenitás megszakadásának határán villámsebesen megkezdte útját, melyen szüntelenül ért végig, mindenféle őt befogadó információfeldolgozó enitás bármiféle részvétele nélkül. Puszta létezésének szerény időfogalmainkkal nem mérhető középső szakaszában egyszerrecsak az éppen arra ténfergő Tádé fejébe információnk egy megbízhatóan tökéletes másolatát készítette el a gondviselés végtelenül türelmes gépezete.

“Végre egy CBA.” - nyugtázta Tádé, hiszen már kényelmetlenül régóta akart vásárolni valamit, amivel valamelyik számunkra lényegtelen mindennapos szükségletét szándékozta kielégíteni.

Zsombor az épülettől 320 méterre már sietett egy kávézó teraszára, mit sem sejtve Tádé majdani késlekedésének előre elrendelt tényét, hiszen a kasszánál Tádé előtt olyan hosszú sor fog állni, hogy Zsombor majd a harmadik türelmes cigarettáját lesz kénytelen meggyújtani Tádé érkezésekor. A kávézóban igen kellemes zene szólt éppen, de sajnos legfőbb kalandoraink érkezésekor már olcsó slágereket hallat csupán a hangszóró, de sokak szerencséjére ebből a teraszon mit sem hallani.

Valahol innen igen távol, egy messzi-messzi galaxisban egy Jedi-lovag fejfájásra panaszkodott, meghogy ő úgy érezi, mintha egyszerrecsak milliók kiáltottak volna fel végső rémületükben, de a jelenlévők megnyugtatták, hogy csak képzelődik, a jószándékúbbak pedig tanácsolták neki, hogy pihenjen többet, törődjön néha magával is.

A Napban serény kis Hidrogénatommagok Héliumatommagá egyesültek éppen, ellentomdás nem tűrően ellátva a nekik kiosztott feladatot. Egy kiváncsibb természetű Hidrogénatommag ugyan habozott pár milliomod másodpercig, de a társai hamar meggyőzték, hogy bizony a központi plazmán kívül ugyan semmi sincsen széles a világon, és hogy nyugodjon csak meg, a Nap márpedig egy óriási lapos korong.

Megkapó.

Ama megfelelően indokolt célból készült, hogy láttassék, hogy bizony - hjajj, de mennyire! - üzemel a Banális banánok c. rovat is, melybe hellyel-közzel szórakoztató írásocskák kerülnek majdan.

“…Mindenesetre minden rendben. Minden esetre…” - jön létre egy gondolat Zsombor fejében, létrejöttének teljes tudta nélkül.

“…Rendben van a lelke mindennek…” - szűrÅ‘dik át a meggyÅ‘zÅ‘dés papírvékony falán egy gondolatnak is nevezhetÅ‘ tárgy a szomszéd galaxisból egy másik fejbe.

Tádé ezzel egy időben és térben szemetet visz le, s közben másoknak is feltűnően nyugodt hangulatban van. A szemét egy kicsit talán izgatottabb a szokásosnál, mint már megannyiszor próbálja értelmezni magát, de minduntalan csak különálló paírdaraboknak, és ételmaradékoknak tudja definiálni azt a halmazt, minek sem a tartalmát, sem a határait nem láthatja meg soha. Szintézisnek nyoma sincs. Természetesen nincsen kizárva, hogy neki van igaza.

Zsombor ma Tádéval osztrigát csipked hakell, hanem. Az egyik gyorsan felizzik, és furcsa medúzához hasonlatos hangot hallat. Tádé meg sem lepődik, sőt már számított valami hasonló jelenségre. Zsombor sem esik kétségbe, de annyit nem átall megjegyezni, hogy az izzat színe nem a megszokott. Tovább élvezik az élet egy nehezen körülírható szegmensét, de csakhamar kifogynak a lehetőségekből. Ez egy furcsa nap - gondolják, és megelégedve távoznak az osztrigáspulttól.

A kasszához fáradnak, és mire egy átlag ember fejben megszorozza a 286-ot 710-zel, már sorra is kerülnek. Zsombor tűnődik, vajon mennyi idő alatt szorozhatja össze egy átlag ember a 710-et a 286-tal. Elkezdi számolni, bár közben az idő mérésére már nem nagyon marad kapacitása. Zsombor becslése szerint az eredmény 200000 körül járhat, de mielőtt befejezhetné a műveletet sorra kerülnek.

Tádé arra gondol, hogy bárki tévedhet. Hazaérve otthon vannak.

A minap panaszolta Zsombor Tádénak, hogy néha kifejezetten aggasztja, hogy jónéhány léptékben csupán egyszerű mezei gömbökből áll a világ, melyek minden különösebb tartószerkezet nélkül csak úgy elbegnek, egymás mellett, körül, mintha ez már csak annyira természetes volna. Tádé megértette, sőt nagyonis osztozott Zsombor aggódalmában, ő maga is éppen a holdra szegezte tekintetét, és az adott keretek között kifejezetten megrémítette a hirtelen felismerés, miszerint az ott nem más, mintsem egy méretes gömb, ami nem is annyira távol egyszerűen csak lebeg. Ha egy ennél kicsit kisebb gömb, - gondolta - ennél jóval közelebb lebegne, az kifejezetten pánikra adna okot. A nagyon távoli és még annál is óriásibb ráadásul izzó gázgömbök már-már kifejezetten megnyugtatóak - gondolta válaszul Zsombor.

Villát ragadtak, majd visszafogott falatozásba kezdtek szerény civilizációnk valamely véletlenszerűen figyelmünkbe fókuszált teraszán.