Vigyázat, síkosság.

Síkidám, síkidám! - kiáltottam föl egyszerre tudatára ébredve Szikora Róbertnek és a felsőbb geometriának, amikor is a minap szerencsém volt összefutni egy igen kedves kis játékkal az interneten. Ott csücsült az egyik dróton, felemelt szemöldökkel bámult magára, időnként szórakozottan kijjebbhúzott magán egy-egy kis kék pöttyöt, majd figyelte, hogy amaz hogyan húzódik vissza a többi kis pajtása közé. Ott és akkor felkiáltottságot közvetítettem felé az egérrel: de hiszen te kiváló, színvonalas kikapcsolódásra adhatsz okot! Te, azzal a sok kis mozgatható kék pöttyel és az őket összekötő vonalaiddal! S lőn.

Maga a játék relatíve egyszerű: adott egy planáris gráf, aminek a pontjai egy szép kis körben helyezkednek el. De hogy ez ilyen egyszerű, az csak a látszat, mert ez bizony ez nagyon is össze van gubancolva, ahogy az itt lent látható is:

durvulat3kezd.jpg

A feladat (a goalizicitikum) pedig az, hogy úgy helyezzük egymás mellé a kis kék pöttyöket, hogy az őket összekötő vonalak sehol se keresztezzék egymást. Megoldásként pedig kapunk egy tetszetős amőboid formát, ami az alábbihoz hasonlóképpen fog festeni:

És a Vég.

És akkor örülhetünk és bizony okkal nyomhatunk a kis pipás ikonra ott, a jobb alsó sarokban. Agytörési célzattal - csak virtuálisan, de - megállítható az idő múlása, így kevésbé kell féltenünk az esetlegesen felgyülemlett bónuszpontjainkat.

Ha akkora spílernek érezzük magunkat, hogy cirka negyven kis kék pötty (ezt a kifejezést most már igazán le kellene védetni, Kis Kék Pötty©, vicces, mi?) nem okoz kihívást a nyúltagyunknak, hát bátran kattintsunk a bal oldali ikonok közül a középsÅ‘re, majd írjunk a felsÅ‘ sávba egy hexa F-nél nagyobb, decimális jelöléssel írt számot és kattintsunk halált megvetÅ‘en a “skip level” feliratra! Mindjárt más, ugye?

Hogyha pedig nagyon unjuk a banánt (ami a játékban ugye nem szerepel, de aztán mégis!), nekiállhatunk ilyen szépen, négyzetrácsszerűen kirakni a cuccost. Ha sikerült, nem csak boldogok vagyunk, de profik is. Jó szórakozást!

“Vigyázat, síkosság.” - 4 megjegyzés

  1. Retek :

    Hogyaza. Nem tom középre igazítani a képeket, grrrrrr.

    Aham, igen-igen. Nekem bizony kánya van a levesben: a linkeknél is beállítottam, hogy új ablakban nyissa meg őket és azt se csinálja. Valószínűsítem, hogy a képeket is a beállítások nem alkalmazása miatt teszi automátice a bal oldalvonalra, a partjelző lába elé.

  2. Geri :

    Bele kell nézni sajnos a HTML kóggyába a bejegyzéseknek. Elég kellemetlen meglepetéseket okozhat bizony. Mindenesetre ha egy kép DIV tagjába beleírod, hogy align=”center”, na akkor az középre lessz zárva. Énmostezt utólagos engedelmeddel megtételeztem volt.

  3. Geri :

    És bizony nagyon óvatosan kell kezelni a dög Wördpressz szövegszerkesztőjét is. Tapasztalhattuk, hogy a jelen bejegyzés létrejötte után a főoldaon a SideBar bizony nagyon lecsúszott, és a style-jait sem találta. A sok-sok szerkesztgetés folyamán fennmaradt anomalisztikus DIV tagok tehetnek minderről, melyek nem is biztos, hogy minden esetben lezáródnak. Az endzsin szereti ha a bekezdések P tagba kerülnek, a képek egy DIV tagba, és akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Sajnálatosan, de felelőségteljesen minden bejegyzés szerkesztése után meg kell nézni a HTML kódot, hogy minden megkezdett tag lezáródott-e, ésatöbbi, é satöbbi.

    Akkor a technikai ötpercen túlvagyunk. Eredményekben gazdag, békés, boldog, új hétköznapokat kívánok.

  4. Adam :

    Jó kis játék ez, skacok!
    Épp most zsibbasztottam le az agyam vele…

Mondd el a véleményedet!