Zsombor és Tádé | № 016.
Zsombor láttat, mÃg Tádé csendben huzamosÃt. Öt percre vannak egymástól, habár 2900 kilóméterre is egyúttal. A jármű, mely ezt a távot öt perc alatt teszi meg, még nem létezik, de majd fog, vagy már létezett, ennek jelentÅ‘sége csekély.
Mindketten mozdulatlanok a másodperc törtrészéig, amikor mozgásban vannak, ezzel együtt amikor megállnak, vagy épp’ mozdulatlanná dermednek, nos olyankor véget nem érÅ‘ mozdulatokat végez testük minden porcikája, azzal teljes összhangban mindez, hogy a porcika, mint szó szerintem az elviselhetetlenség határmezsgyéjén mozog valahol.
Elmondható továbbá az is, hogy az összes mozdulatlan tárgy folyton mozog, és hallottunk már arról is, hogy a kilÅ‘tt nyÃl gyakorta mozdulatlanul áll a levegÅ‘ben, célját pont egy végtelennyire látva maga elÅ‘tt.
Meleg nyár volt az idei.