Konyhatudomány | № 004.
Mikrohullámú hűtő (Microwave refridgerator)
Egy kicsit gyakorlatiasabb vizekre evezve teszem fel a kérdést, sőt, intézem a felszólítást mindenkihez. Mikrohullámú hűtő. Valaki találja már fel gyorsan. Mi az akadálya?
Tudtommal a hő nem más, mint mozgás (ráadásul minden mozgás hő is), csupán kicsiben. Ha a részecskék gyorsan rezgelődnek az anyagban, az felmelegszik. A mikrohullámú sütő ezt teszi. A mikrohullámmal rezegtet, így a dolgok - például a kávéhoz való víz, vagy tej - hamar felmelegíthetőek.
Ezzel nincs is semmi baj, szeretem a kávét, örülök, hogy hamar tudok készíteni. Ám az imént a kibírhatatlan nyárszerű klíma elviselhetetlenségéből kifolyólag egy jegeskávéban láttam közérzetem megmentőjét. Hamar beláttam, hogy az órákig tartó várakozás kizárható. Miért nem tudom bedobni a kész gőzölgő kávémat egy mikrohullámú hűtőbe?
Az egyenletet megfordítva: szépen le kell lassítani a részecskéket a mikrohullámokkal, és a kávém hideg lesz. Remélem valahol már dolgozik a problémán egy csapat, csak éppen titokban, mert sokat akarnak szakítani.
Ezúton szeretnék jó munkát kívánni nekik (remélem olvassák a blogot), és üzenem, hogy siessenek, és hogy ne legyen túl drága.
2008. május 30., péntek - 09:56
Úgy tudom, hogy a mikrohullámok mozgásra késztetik az ételben lévő vízmolekulákat, amik ezért rendesen mozognak is - tehát surlódnak, és ha surlódnak
akkor abból minden esetben hőenergia keletkezik.
Ha kicsit is jobban értenék a fizikához, akkor ki merném jelenteni, hogy ezen az elven nem fog működni semmiféle hűtőberendezés.
És ha mégis, akkor a súlyos tragédiák elkerülése végett írják majd a hátuljára: A készülékbe lázas macskát betenni TILOS!
2008. május 30., péntek - 23:29
Ez lehangoló részeredmény. De nem szabad megtorpanni az első akadálynál. Akkor is kell valami gyors hűtő. Folyékony nitrogénos hűtőláda? NitroFridge.
2008. június 2., hétfő - 07:59
Hát, elvileg az atomoknak/molekuláknak is van egy bizonyos rezgésszáma. Ezen az elven tehát talán le is lehetne állítani a kis huncutokat, csak pontosan ellentétes amplitúdójú és azonos hullámhosszú hullámokkal kellene bombázni őket - viszont beláthatjuk, hogy ez elég macerás, mert minden atom és molekula rezgésszámát azonosítani és meghatározni, majd kvázi egyesével semlegesíteni elég nagy meló.
Egyébként ezen az elven már létezik helikopter-hangtompító is: a rotorok hangját semlegesíti “ellentétes” hanghullámokkal; nagyon baba!
2008. június 2., hétfő - 21:14
Van egy ötletem: Végy mondjuk egy fémkockát ami üres, és a tetőlapja nincs meg, valamint legyen akkora, hogy legalább 700-1500 ml víz férjen bele, és olyan vastag, hogy a fagyott víz -jég- ne deformálja el. Fúrd ki az alját -a nyitott oldallal szemköztit,- hogy egy kis lyuk keletkezzék, mondjuk egy régi szívószál keresztmetszetű. A lyukat javaslom az egyik sarok körül elhelyezni.
Eztán keríts egy ilyen szívószálvékony fémcsövet, mondjuk valami könnyebben hajlítható aluötvözetből (Péter???), de ez a cső olyan hosszú legyen, hogy a kockában többször ügyesen belehajtogatva kijusson a kis lyukon az egyik, és a a kocka tetején a másik vége. A hajtogatás lényege a következő: a kocka tetejétől a aljáig a cső egyenletesen, de enyhén lejtsen,elég hosszú utat megtéve a kocka belsejében.
Ezután forrassz egy fémtölcsért a cső felső végére, illetve ugyanigy rögzítsd a másik véget a kockába vájt lyukhoz. A forrasztásoknak vízhatlanná kell tenniük az így kapott szerkezetet.
Ezután a kockát töltsd meg vízzel és fagyaszd le.
(kávénak természetesen a tölcsértől a csövön keresztül kell átfolynia)
Sok kisérletezgetés és számítgatással eltöltött éjszaka után szerintem
már kora ősszel ihatsz saját jegeskávét ezzel a módszerrel, bármikor,
gyorsan:))))
2008. június 5., csütörtök - 01:01
Megpróbátam a fémdobozt, a kávé szinte jeges, de sajnos az alumíniumíz a türéshatáron kívülre esik.
Lehet, hogy egy egyszerű szolgáltatást kéne bevezteni valakinek. Egy diszpécser, és körülbelül 5000 jegeskávéfutár (10,000 hogy kétműszakba meglegyen a nonstop lefedeccség) szépen egyenletesen elosztva a környéken. Sőt. SMS. Például egy ilyen üzenetet küldhetnék (persze csak egy internetes regisztráció után): “Geri HK C2 T2″. Majd - ha épp nincs nagy forgalom - egy perc múlva kopogtatna az ajtómon az alak kezében a kétcukros, duplatejes hosszúkávémmal, ami természetesen jeges, hiszen náluk csak olyat lehet rendelni. Kezdésnek talán ez is megtenné.
2008. június 23., hétfő - 16:04
Peti HK C2 T3 J9!